(meg)vitatjuk a híreket, egy hangyányival délután háromnegyed hét előtt

Drágám, cseréld ki légyszíves az illatpatront, nem érzem a film szagát!
Drágám, cseréld ki légyszíves az illatpatront, nem érzem a film szagát!
Közhírré tette khayll, 2017 június 21.-én reggel fél nyolc körül
Zsuzsi írta:
Kaliforniában buzgón dolgoznak a TV szagosításán, az új készülék ráadásul olyan kicsire sikerült, hogy még mobiltelefonunkhoz is csatlakoztathatjuk, és akár tízezer szagot is elő tud állítani.
Mormota brother
Mormota brother
Közhírré tette khayll, 2017 június 21.-én kicsivel reggel fél nyolc előtt
Zsuzsi írta:
Júliustól két magas-tátrai mormotacsalád életét kísérhetjük figyelemmel. A Tátrai Nemzeti Park tavaly egy sasfészket kamerázott be, és a nagy érdeklődésre való tekintettel idén a mormoták életét leshetjük meg.
Nem púp a hátunkon!
Nem púp a hátunkon!
Közhírré tette Zsuzsi, 2017 június 21.-én kicsivel reggel fél nyolc előtt
Zsuzsi írta:
Ez a mottója a június 25-én megrendezésre kerülő vadasparki nyilt éjszakának, mikor este 7 helyett egészen éjffélig lehet lesni az állatokat. Az éjszakai kalandok mellett egész nap érdekes programok várják az egész családot.
Majomtrükk
Majomtrükk
Közhírré tette Zsuzsi, 2017 június 20.-án úgy dél körül
Egy névtelen ajánló írta:
Az embergyerek vagy a csimpánz okosabb? Ennek a kutatásnak keretében gyerekekkel és majmokkal végeztettek ugyanazokat a feladatokat. A legrafináltabbnak egy csimpánz mutatkozott, aki vízhordás helyett vizeléssel oldotta meg a problémát.
Egy kis borfűmöt?
Egy kis borfűmöt?
Közhírré tette khayll, 2017 június 20.-án kicsivel reggel nyolc előtt
Az olasz kreativítás egyik példája az új termék, mellyel még több bort szeretnének eladni a női vevőközönségnek. Úgy gondolják ugyanis, hogy a parfümös üvegbe töltött alkohol vonzóbb a nőknek, hát minenki néze meg az új csomagolát, és döntse el maga.
Már látszik az olcsó kínai munka vége
Már látszik az olcsó kínai munka vége
Közhírré tette khayll, 2017 június 20.-án jócskán reggel háromnegyed nyolc után
A www.time .com-on olvasható cikk szerint az üzletembereknek lassan, azaz éveken belül, nem éri majd meg kínában előállítani termékeiket. Köszönhető ez a lassan, de töretlenül növekvő óradíjaknak kínában. Hiába a rengeteg munkaerő, a nyereség egyre kevesebb, és a vállalkozások Kambodzsa Laosz, vagy India irányába nyitak, ahol a munkaerő még olcsó. Hamarosan leemelünk egy terméket, és azt mondjuk majd, jajj de jó, ezt még kínában csinálták!
Moszkvától nem messze támad fel újra az európai bölény
Moszkvától nem messze támad fel újra az európai bölény
Közhírré tette khayll, 2017 június 19.-én valamivel délelőtt tízenegy után
Egy névtelen ajánló írta:
Az orosz fővárostól 100 kilométerre az Oka folyó partjánál elterülő Priokszko-Terraszni természetvédelmi területet próbálják a kihalóban levő európai bölénnyel újra benépesíteni. Múltuk, átharaphatatlan vastag bőrük és hegyes szarvaik révén a hatalmas és békés állatok az időn át hidat vernek a mammutok korába, csak az ember az egyetlen igazi ellenségük.
"Fura", ki ad ezért ennyi pénzt?
Közhírré tette khayll, 2017 június 19.-én úgy délelőtt tízenegy körül
Egy névtelen ajánló írta:
A Fura (Szerény) nevezetű smaragd, amely a világon a legnagyobb először lesz kiállítva.
Ősrandi
Ősrandi
Közhírré tette khayll, 2017 június 19.-én pont délelőtt tízenegykor
Egy névtelen ajánló írta:
Alexander Binsteiner német geoarcheológus szerint a szomszédban, Linz közelében találkozott össze kb. 40 ezer évvel ezelőtt a Neander-völgyi és a mai modern ember, a homo sapiens.
Óra a hegy gyomrában
Óra a hegy gyomrában
Közhírré tette khayll, 2017 június 17.-én este negyed nyolc előtt kicsivel
khayll írta:
Az 01996-ban alapított Hosszú Ma Alapítvány (The Long Now Foundation) gondozásában egy óra készül egy hegy gyomrában, melyet 10000 évnyi idő számlálására terveztek. Az alapítávny célja egy olyan kreatív hosszú távú gondolkodás megteremtése, mely lehetővé teszi, hogy 10000 év múlva is emberek lakják majd a Földet. Nem véletlen, hogy az alapítás évét is 5 számjegyel írják.
< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 >
Legfrissebb elismerések
elismerést kapott Nagyereju_Janos (100), 2017 január 2.-án kicsivel délután hét előtt
elismerést kapott minerva (100), 2017 június 18.-án úgy reggel hét körül
elismerést kapott takri (100), 2017 június 16.-án valamivel déli fél tizenkettő után
elismerést kapott Doncsé (100), 2017 június 16.-án úgy reggel nyolc körül
elismerést kapott Barika (245), 2017 május 25.-én délután fél öt körül
elismerést kapott Barika (245), 2017 május 25.-én pontban délelőtt háromnegyed tízenegykor
elismerést kapott Barika (245), 2017 május 18.-án délután negyed hét után
elismerést kapott Barika (245), 2017 május 18.-án kicsivel délután fél négy előtt
elismerést kapott Barika (245), 2017 május 18.-án délután negyed négy körül
elismerést kapott Gera (150), 2017 május 18.-án jócskán déli háromnegyed tizenkettő után

Az összes megszerezhető elismerés listja


2011 Korossy-Khayll Balázs

A regisztráció során eltárolt személyes adatokat harmadik félnek nem szolgáltatjuk ki. Az oldalon megjelenő márkanevek a megfelelő tulajdonosok védjegyei! Amennyiben úgy érzi, hogy valamelyik cikk esetében a szerzői jog sérül, kérem íron erre az elektronikus levélcímre: khayll (a) megmondja (.) hu